A könyv, amit hosszú ideig vártam és elképzelésem sincs, hogy miért nem akadt hamarabb a kezemben. Elragadó történet a szerelemről, tündérekről és emberi gyarlóságaink bemutatásáról.
A történet középpontjában Feyre és Tamlin szerelme áll. Feyre egy nagyon szegény sorban elő fiatal lány, aki kénytelen a leghidegebb időkben vadászattal szerencsét próbálni, hogy a családjának legyen, mit ennie. Egy ilyen vadászat során lát meg egy farkasszerű lényt, akiről egyből gondolja, hogy egy tündér lehet. Feyre tudja, hogy ha megöli ezt a lényt, ő is ugyanolyan rossz ember lesz, mint a tündérek, akik az embereket tartották fogva, ám ennek ellenrére, se tud ellenállni a kísértésnek, hogy elvegye az életét.
A tette pedig következményekkel jár, és az elvett életért a saját életével felel, amit a Tündérek Birodalmában kell letöltenie. Eleinte a gondolatot sem tudja elviselni, hogy számára ilyen visszataszító lényekkel legyen körülvéve, de azért, hogy a családja biztonságban legyen megteszi. Itt ismerkedik meg Tamlinnel, aki a Tavasz Udvarának jóképű főura. Feyre eleinte küzd az ismerkedés ellen, ugyanakkor idővel megnyílnak egymásnak. Feyre-nek nehézséget okoz, hogy a hiedelmekkel ellentétben, amik szerint a tündérek gonosz lények és megkínozzák az embereket, a tündérek gazdagságban élnek, és nem akarnak ártani az embereknek, amíg azok békén hagyják őket. Ellentétben azzal, hogy neki és a családjának, milyen nehézségeken kellett átmenniük a szegénységük miatt, nehéz feldolgoznia, hogy vannak olyan helyek a világban, ahol ez teljesen természetes.
Tamlinnek nehéz, hogy ne árulja el Feyre-nek a Birodalmát sújtó átkot, és hogy hogyan lehetne megtörni. Erősen küzd a benne rejlő birtokló énjével, aki már nem akarja többet szem elől veszíteni a lányt, ugyanakkor tudja, hogy a szerelem, amit iránta érez, nem csak veszélybe sodorja, de el is pusztíthatja Feyret.
A történet legnagyobb fordulata egyértelműen a vége, amikor Tamlin és az egész Birodalma Hegyaljára kerül. Ekkor Feyre nem csak az Amarantha általi veszéllyel és pusztítással küzd, hanem folyamatos harcot vív magával, hogy túlélje a próbákat a szerelméért és a rengeteg ártatlan tündérért. Ebben az időszakban kezdi megismerni Rhyasandet, aki folyamatosan támogatja és segíti őt. Nem hagyja, hogy a lányt elragadja a sötétség, és megmutatja Feyre-nek, hogy milyen erős is ő valójában.
A történet nagyon fordulatos, minden apró elejtett „morzsára” figyelni kell. Nagyon szerettem ezt a könyvet olvasni, mert tényleg teljesen ki lehetett zárni vele a külvilágot, és bár egy fantasy-ről van szó, mégis megjelennek benne, olyan emberi jellemzők, amiből lehet tanulni. Ilyen például az alá-fölé rendelt viszony egy kapcsolatban, hazugság, szegénység vagy éppen a szerelem. Ajánlom mindenkinek ezt a sorozatot, aki csak egy kicsit is érdeklődik a romantikus fantasy történetek iránt. Eleinte nem hittem volna, hogy a tündérek világa teljesen magával ragad, ugyanakkor az, ahogyan az írónő elénk tárja ezt a történetet, egyértelműen letehetetlenné tette számomra.
